Az, hogy elmentem a Fülöp kurzusra, nem volt előzmények nélkül, tudatosan kerestem Istent már egy ideje. Mondhatnám úgyis, sötétben tapogatóztam, de az Úr akkor is vezetett engem – hát először is elvezetett erre a kurzusra. Úgy határoznám meg nagyon röviden, hogy a kurzus fejezetei világító fényforrásokkal teli állomások voltak – nem kell tovább is sötétben tapogatóznom. Az állomások ugyanakkor gondolatébresztő tüzet gyújtottak, amit aztán nem szabad hagyni, kialudni.
Mennyire igaz, hogy a bűn elválaszt Istentől, egy szakadék, mely egyre mélyül. A bűn miatt nem látjuk Isten végtelen szeretetét, magyarázkodunk – a másik ember szerintünk sokkal rosszabb, és mégis sikeresebb – rejtőzködünk, egyre romlik kapcsolatunk Istennel és embertársainkkal. Falakat kezdünk magunk köré építeni, úgy gondoljuk, senkire nincs szükségünk, jól megleszünk magunkban is.
„Ne csodálkozz, hogy azt mondtam neked: szükséges újra születnetek” (Jn.3, 7). Az ember lelke a bűn által darabokra törik szét, és ebből az állapotából csak a megváltás kegyelme által tudunk újjászületni. Itt és most értettem meg, hogy a vallásos ember nem azonos a hívő emberrel. Eddig, ha elhangzott ez a szó, hogy megtérés, mindig csodálkoztam, miért kell én megtérjek, hiszen eddig is katolikus voltam. A zsidókhoz írt levél 11/1 így határozza meg a hitet: „A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés .”
Nem állítom, hogy most minden tiszta és világos, de keresem szüntelen az Urat, szívem és lelkem egész eltökéltségével, és hiszem, hogy megtalálom a Szentlélek segítségével. Bízom abban, hogy problémáimmal fordulhatok Jézushoz, imáim meghallgatásra találnak, és Isten mindenkor tudja, mi a jó nekem.
A Fülöp kurzuson beszéltek a közösség fontosságáról, ahol erősödhet az ember hite, választ kaphat kétségeire, gyakorolhatja a másik elfogadását, a megbocsájtást és kiengesztelődést, és dicsőítheti az Urat. Ezeket én akkor nagyon nagy fenntartással fogadtam, de azt mondtam magamban, megpróbálom. Nem tudom még pontosan meghatározni, mi visz a Forrás-közösségbe hétről hétre, de kezdem jól érezni magam, a közösség tagjainak szeretete, elfogadása sokat jelent számomra.
Meggyőződésem, hogy bár tudatosan keresem Jézust, Ő féltő szeretetével vezet is engem.
