R. E.: Úgy érzem, nagyon sokat tanultam és tapasztaltam ezen a kurzuson, hogy mi módon tudok megszabadulni az életem során összegyűjtött bűnöktől, megbántástól. Tudatomra jutott, hogy nem kell valami hatalmasan nagy dolgot megtennem, és mégis megszabadulhatok ezektől az emlékektől, tettektől, bűnöktől és minden rossztól, márpedig volt részem mindenből bőven az életemben. Sikerült megbocsátanom, bár egy személy felé nehezen ment. Hálás vagyok az Úrnak, hogy mindebben a jóban részesített engem. Érzem, hogy jöttem egy emberként és egészen más emberként térek haza.
B. Á.: Megértettem, hogy magzatkorunk óta minden kis simogatásnak mekkora jelentősége van. Éreztem és tudtam, de nem voltam ennyire biztos, hogy a hátizsákomban mekkora nagy kövek vannak. Legnehezebb önmagamnak és anyukámnak volt megbocsátani. Rájöttem arra, hogy eddig nem vittem oda a problémámat Istenhez, minden külső lehetőséget megragadtam és vigasztaltam magam. Pl. sokszor kimondtam anyukámnak, hogy megbocsátok, de nem tudtam őszintén, és csak akkor sikerült, amikor odavittem Istenhez, hogy segítsen megbocsátani. Mennyire fontos, hogy kihez fordulunk segítségért.
L. M.: Ezen a kurzuson megértettem azt, hogy mennyire erős az irgalmas Istennek a megbocsátása. Ha akarjuk, úgy szeret, ahogy vagyunk. Hányszor elestem a bűnben, aztán felálltam, megint elestem, felálltam, és nem tudtam, hogy a gyökerekben is vannak hibák. Csak csodálkoztam magamon, hogy hívő létemre elesek. Ezért nehéz volt megbocsátani magamnak, hogy ennyire le tudtam süllyedni. De kérem Istent, hogy ne tudjon a rossz közel jönni hozzám.
D. T.: A tékozló fiú történetét már sok feldolgozásban hallottam, de az összes vagy az atyára fókuszált vagy a tékozló fiúra. És jó volt megnézni abból a szemszögből is, hogy a nagy fiú, aki otthon volt, hogy élte át az egész helyzetet. Édesanyámnak volt a legnehezebb megbocsátani, viszont hála Istennek sikerült és most úgy megyek haza, hogy bízom Istenben, hogy ezt gyakorlatba is tudom ültetni.
K. M.: Nagyon jó volt ez a kurzus, tömör és gyakorlatias, és az tetszett, hogy a kemény dolgokat is szeretettel mondtátok el, tehát megvolt a súlya. Volt már lehetőségem olyan tanítást is hallgatni, amely annyira kemény volt, hogy azt éreztem, hogy összeroskadok. Itt pedig azt éreztem, hogy felépítetek. Nagy érzelmi kitöréseim nem voltak, mert az Úr már régebb elkezdte bennem a gyógyítási folyamatot, és elég tudatosan dolgozunk az Úrral már ezen, de ez egy összegzés és lezárás volt. A megbocsátás másoknak nagyon jól ment, hihetetlen békességem volt rá, de magammal szemben nehezebb volt. Az a terület, ami megérintett, az a perfekcionizmus, mert a sérüléseimből kifolyólag ilyen életet éltem, hogy az vagyok, amit csinálok, az vagyok, amit teljesítek, akkor vagyok szerethető, ha dolgozok. Most ismét tudatosult bennem, hogy én Isten szeretett gyermeke vagyok. Akkor is ha megteszek valamit és akkor is, hogy ha nem. Isten nem egy álarcosbálba hívott meg, tehát nem kell álarcokat hordani. Rájöttem arra, hogy nem tudtam szeretni igazán, de Isten most megnyitott bennem valamit és azt érzem, hogy jobban tudok most szeretni. Bízom benne, hogy ez továbbra is folytatódik.
T. J.: Ez a kurzus sok újat megmutatott nekem és rávilágított olyan dologra, amit eddig is tudhattam volna de csak most tudatosítottam, a tanítások által elsajátítottam. Sok dologra rájöttem, hogy hol hibáztam. Nálam a legnehezebb az édesapámnak való megbocsátás volt, mert nem igazán tudta kifejezni a szeretetét gyerekkoromban. Erre még rátett egy lapáttal azzal is, hogy sokszor a szavaival megbántott, én pedig érzékeny gyerekként könnyen megsérültem. Ha adott volna egy taslit, azt jobban elviseltem volna, mint azokat a szavakat, amiket kimondott, amelyekkel megsértett. Nehéz volt ugyan megbocsátani, de úgy érzem, hogy sikerült, döntést hoztam, és szeretnék emellett kitartani.
