Hogyan találkoztam az Úrral?
Találkozásom az Úrral egy kegyelmi idő, egy folyamat volt. Abban az időben talán nem is egy, hanem két szentírásom volt, ennek ellenére egy helyben topogtam. Akkoriban havonta volt itt, a közösségben egy szentmise. Egy lelki testvérem, Pál Csaba elhozott ide, és amikor látta, hogy mennyire fontos ez nekem, s mennyire jól éreztem magam a szentmisén és a dicsőítés alatt, úgy döntött, hogy minden kedden elhoz a Forrás közösségbe.
Lépésről lépésre való ismerkedés volt az Istennel, éreztem, hogy tovább kell lépnem. Időközben édesanyám is elvégezte a Szentlélek Szemináriumot. Én Pál Csaba testvérem által jutottam el a közösségbe, és neki köszönhetem azt is, hogy közelebb kerültem Istenhez, hogy megismerhettem az élő Jézus Krisztust.
Mondhatom úgy, hogy van vagy 20 éve, hogy befogadtam Jézust a szívembe. Nem is tudom, hogyan tudtam élni így, mozgássérültként anélkül, hogy Jézus a szívemben volna. Azelőtt sokszor éreztem magamban fáradtságot, sokszor éreztem, hogy minek a holnap így, fizikailag szinte teljesen magatehetetlenül? Miután átadtam az életemet az Úrnak, tudom, hogy érdemes így is élni, és csak Vele érdemes. Hálás vagyok mindazoknak a testvéreknek, akik ebben segítettek.
Tudom, hogy ugyanúgy meg kell harcoljam a mindennapos hit-harcaimat. Vannak időszakok, amikor elbotlok, és ugyanúgy vannak nehézségek, de nagyon régen választottam a Róma 28-at mottóként: „Akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra válik”. Tudom és hiszem, hogy az is segített engem abban, hogy rátaláljak Jézusra, hogy mozgássérült lettem. Fizikailag szinte mindent elvesztettem, de megtaláltam ŐT. Tudom azt is, hogy nagyon sokan imádkoztak értem. Ez adja a mostani életemben az erőt a holnaphoz, holnaputánhoz. Tudom, hogy Ő adja az erőt, és nem hagy el, és én sem akarom elhagyni Őt.
A tolószékem lehet akár a szószékem is: átadhatom a másik embernek a reményt, átadhatom az evangéliumot, hogy érdemes Jézussal élni, csak Vele érdemes. Ha Ő van a szívemben az első helyen, mindazt, amire szükségem van, megkapom.
Mit jelent számomra a Forrás közösség?
A Forrás közösségben mélyült el bennem a hit, bár azelőtt is volt egy olyan „általános hitem”. A szüleim annak idején elküldtek templomba, de mivel sportoló voltam, ezért sokszor csak az áldozásig maradhattam – el kellet érnem a mérkőzésekre. Akkoriban a hitem csak felületes volt.
A Forrás közösségben megismertem azt a Jézust, aki meghalt és feltámadt értem és minden emberért, aki szeret engem és ugyanúgy minden embert. Ez ad erőt, ez bátorított arra, hogy ne adjam fel. Hálás vagyok Istennek, hogy akkor lehajolt, és segítséget küldött számomra.
A Forrás közösség a keddenkénti találkozók által segítséget ad a növekedéshez. A testvérek bátorítanak, ha kell, felemelnek és imádkoznak értem. Hálás vagyok, hogy ezt én is megtehetem.
Băcescu Piroskának köszönhetően lehetek itt minden kedden, ő vállalja azt, hogy autóval értem jön. Mások is felajánlották ezt a segítséget. Hálás vagyok a lelki testvéreknek, hogy ennyire figyelnek rám,
ha ellankadok, erősítenek, bátorítanak, ha kell, vigasztalnak. Hálás vagyok ugyanakkor azért is, hogy én is tehetek valamit annak érdekében, hogy épüljön Isten országa.
Kezdetben nehéz volt elfogadnom önmagam mozgássérültként, de a hitem segített ebben: én is lehetek értékes ember Istennek a kezében. Ebben sokat segítenek a testvérek, akik, ha nem vagyok jelen valamelyik kedden, rákérdeznek, hogy nem vagyok-e beteg, nincs-e valami probléma. Ez segít abban, hogy még közelebb kerüljek Istenhez és embertársaimhoz.
Hálás vagyok Istennek, hogy van „emberem”: noha már 33 éve mozgássérült vagyok, nem kellett 38 évet várjak, mint betszaidai sorstársam, sokkal hamarabb megérintett Jézusnak a szeretete, és ezáltal erősödött a reményem, a bizalmam Isten iránt, felebarátaimmal és önmagammal szemben.
Fehér Árpád
