Farsangi mulatság a Szentírás szereplőivel
Istennek az volt a terve, hogy január 25-én, egy kissé a hétköznapok taposómalmát magunk mögött hagyva, egy éjszakát együtt nevessünk, mulassunk és szórakozzunk.A Szentírásban visszatérő motívum
, hogy akik Istenhez tartoznak, azokban öröm van. Életem legnehezebb időszakaiban is azt éltem meg, hogy egy mosoly vagy egy nevetés mindig a fényt és a reményt jelezte számomra.
Olyan közösséghez tartozom, ahol ha kell, együtt szórakozunk, ha pedig arra van szükség, fogjuk egymás kezét a megpróbáltatások idején.
Az idei farsangi balra Pálfi Tünde és Barabás Éva ismét gyönyörűen feldíszítették a termet, és a jókedv érdekében, szokásukhoz híven minden tőlük telhetőt megtettek.
A gyereksereg, amely évről évre szaporodik, betöltötte a termet a jelenlétével.Öröm volt látni azt, hogy a családok szeretetben, békében, Isten jelenlétében együtt tudnak mulatni. Mindig vannak jelmezbe öltöző vállalkozók. Minden jelmezes előadónak megvolt a maga mondanivalója, de talán a Noé bárkája és a Dávid és Góliát előadások hagytak
maradandó emléket bennem.Dicsőség Istennek ezért a farsangi bálért is, és köszönöm, hogy ott lehettem Veletek!
Lőrincz Enikő
Nagy öröm volt számomra, hogy ott lehettem a Forrás közösség által szervezett farsangi bálon. Már a meghívás annyira szívélyes volt, hogy a viharos időjárás, a nagy havazás sem tudott eltántorítani.
Jó volt megtapasztalni a közösség egy új arcát, azt, hogy ha szórakoznak, kikapcsolódnak, akkor is mennyire Isten van a középpontban. Nagyon új volt számomra az, hogy mennyire több, gazdagabb,ha egy rendezvény keresztény. Ötletesek voltak a jelmezek, alkalmam volt
sok-sok tartalmas beszélgetésre is, nagyon családias, meghitt volt az egész mulatság. Nagyon jól éreztem magam, hálás vagyok az Úrnak, hogy elvezetett a FORRÁS-hoz.
Ambrus Ágnes
A Forrás közösség tagjai és családtagjaik 2014. jan. 25-én egy felejthetetlen estét tölthettünk együtt, ünnepelve a farsangot. Az együvé tartozásunkat már az előkészületekben megélhettük. Egy délut
án hatan-heten összegyűltünk, és gyermekként rajzoltunk, festettünk, ragasztottunk, hogy a termet is tudjuk ünneplőbe öltöztetni erre az alkalomra.
A mulatság napján az örömmel végzett közös munka alakította, formálta, tette hangulatossá, széppé a termet. Ünneplésünk közös Szentmisével kezdődött, ahol áldást kértünk az együttlétünkre.
Az est folyamán találkozhattunk a tanítványokkal, együtt dicsőíthettünk a zsoltárosokkal, szurkoltunk a kis Dávidnak a hatalmas Góliát legyőzésében, bekapcsolódhattunk egy Szentírás vetélkedőbe lemérve ismeretünket, részt vehettünk Noé életének egy részletében, vagy fogadhattuk a Szent családot, amint a drótszamáron érkezve szállást kerestek. A gyerekek is hozták a formájukat, beleélve magukat ki-ki a saját szerepébe. Persze, a jutalom sem maradt el.A zenészek húzták a talpalávalót, a táncparkett pedig nem maradt üresen. Jó volt ilyen formán is együtt lenni, amikor „másként” mulatunk, táncolunk, beszélgetünk. Jó, hogy a Forráshoz tartozhatok és tartozhatunk, és egész évben meríthetünk az ÉLŐ VÍZ-ből. Köszönöm, hogy vagytok!
Márton Anikó