A Forrás Közösséghez tartozom 4. éve. Többször is meg akartam hozni a döntést, hogy elköteleződjek Jézus nevében a közösséggel. Nehezen ment, két ok miatt is: egyik a tized odaadása jó szívvel, a másik: hogyan mondjam meg a férjemnek?! Pedig volt már példa arra, hogy nem mindent beszéltem meg vele.
Amíg ezen okok miatt nem tudtam dönteni, kértem Jézust, hogy vezessen, s értesse meg velem, mikor s hogyan tudnám a tizedet tiszta szívből odaadni? Az evangéliumi elmélkedésekben kaptam választ, hogy semmim sincs, ami nem az Úrtól való! Eddig is hallottam erről, de természetesnek vettem.
Értelem, erő, munkahely, bizalom, család, minden az Úr áldása. Sok-sok félelemmel teli év utáni megnyugvás – mind az Úr kegyelme s irgalma. A tavaly és az idén is visszagondoltam, s felidéztem magamban: „Milyen is voltam, amikor ebbe a közösségbe csöppentem?” – Megfáradt, erőtlen, nyugtalan, zárkózott. Itt nem volt elvárása velem szemben senkinek. Én csak kaptam mindent, a sok jót, s mindig kipihenve mentem haza.
A lelki békét és megnyugvást, amit ott leltem a közösségben, az Úrral munkálták ki a többiek, szolgálatuk által. Imádkoztam, és azután minderről beszéltem a férjemnek is. Elmondtam, hogy nem kötelez senki, hanem én szeretnék ezután hálából elköteleződni, ha ő is beleegyezik. Biztosan ő is érezte azt a különös békességet, amit hazavittem a keddi alkalmakról, és ami tovább tartott, mint régebb. Így azt mondta: „hát, nem bánom…”
Idén február 20-án megújítottuk elköteleződésünket a testvérekkel. Nagyon megerősítő, hogy Botár Gábor pap bácsi ilyen komolyan veszi a Forrás Közösség szándékát, s a Szentmise által is ilyen meghitté tette elköteleződésünket ebben az évben is. Igazán ünnepélyes érzés volt, láttam a testvérek arcán a komolyságot, s azt, hogy mindenki mélyre evezett, és szívből tette. Emlékezetes maradt bennem az, ahogyan a pap bácsi mondta, hogy nem lehet nyugdíjba vonulni az Úr szolgálatából. Egy életen át kell szolgálni.
Azt gondoltam, hogy amikor házasságban köteleződtem el a férjemmel, azért voltak elvárásaim, csak nem mondtam ki, s milyen jó lett volna, ha már akkor inkább szolgálni akartam volna az életemmel, lelkemmel is őt még jobban. Amikor énekeltük a testvérekkel, hogy „Eljegyeztelek magamnak, igazsággal, s hűséggel jegyeztelek el”, akkor nagyon meghatódtam, s nagyon szerettem Jézust. Nagy örömet éreztem bensőmben, hogy a Mennyei Atya nekünk adta, s hogy a szeretet örökzöld lesz a mi életünkben is, ha munkálkodunk rajta Jézussal, s az Ő nevében a világban hűséggel és igazsággal.
