Rólunk
A közösség 1997-ben alakult a Kis Szent Teréz plébánián egy Élet a Lélekben szeminárium után. Az emberek megtapasztalták a Szentlélek jelenlétét, erejét, a közösség fontosságát, vágy született a szívükben, hogy hetente találkozzanak. Minden kedden este 19-21 óra között találkozunk, kivétel minden hónap utolsó keddje amikor kiscsoportokban otthonainkban találkozunk.
A közösség neve:
A Forrás a közösség tagjainak felüdülést jelent azáltal, hogy a Szentháromság jelenlétébe vezet, és az éltető vizet nyújtja neked, aki maga Jézus Krisztus.
„…de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé nem szomjazik meg, hanem a víz, amelyet adok neki, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.” Jn 4,14
Célunk:
Segítsünk embertársainknak felismerni önmagukban Isten értékes teremtményét. Tanítjuk és buzdítjuk imádkozni, Szentírást olvasni és elmélkedni, hogy személyes kapcsolatuk kiteljesedjen Istennel. Bátorítjuk, hogy aktívan bekapcsolódjanak az egyház életébe.
Kedd esti programjaink dicsőítésből, elmélkedésekből, imaszolgálatból és tanúságtételekből áll. Minden hónap utolsó keddjén sejtcsoport találkozó van házaknál. Napjainkban 70 ember vesz részt közösségi alkalmainkon. A közösség nyitott bárki előtt.